Határtalan lehetőségek a tervezésben

Országos rendezvénysorozaton mutatkozott be a Solid Edge ST9

2016. augusztus 10., szerda, 06:00

Címkék: cad CAD-modell CAD/CAM/PLM graphIT roadshow Siemens PLM Solid Edge ST9 tervezői szoftver

Az elmúlt évek szokásainak megfelelően a graphIT Kft. országos roadshow keretében ismertette a hazai Solid Edge-közösség tagjainak az ST9 újdonságait. A július 15-től elérhető szoftver megoldásaira négy egyetemi városban – Pécsett, Miskolcon, Kecskeméten, Győrött –, valamint a budapesti Műegyetemen mintegy 100 szakember volt kíváncsi.

Az országos rendezvény másik apropóját az adta, hogy az egyik legnagyobb példányszámban értékesített 3D-s gépészeti tervezőszoftver, a Solid Edge idén ünnepli megjelenésének 20. évfordulóját. Az amerikai Intergraph szoftverfejlesztő és szolgáltató vállalat huntsville-i központjában elkészült 1.0-s verzió 1996-ban került kereskedelmi forgalomba. Az 1809-ben alapított várost sokan Rocket City néven is ismerik, hiszen itt található az amerikai űrkutatási hivatal, a NASA egyik központja, és az 1950-es években itt dolgozott a német Werner von Braun vezette mérnökcsapat az amerikai rakétaprogramon. Így nem csoda, hogy a 2000-es évek elején még a száz legnagyobb szoftvercég között számon tartott vállalat fejlesztői sikeresen kamatoztatták tudásukat egyéb területen is: például a térinformatika (GIS), az űrkutatás vagy éppen az amerikai hadseregnek fejlesztett valósidejű rakétavezérlők megalkotásában értek el sikereket.

A könnyen kezelhető, intuitív módon használható Solid Edge hamar népszerű lett a felhasználók körében. A szoftver további fejlesztésében mérföldkőnek bizonyult az 1997 októberében megjelent 3.5-ös verzió, amelyben a lemezalkatrész-modellezés külön tervezői környezetben valósulhatott meg. A piaci változásokat követően az UGS Co. 1998-ban felvásárolta az Intergraph gépészeti tervező üzletágát, ezzel a Solid Edge további fejlesztése is új irányt vett. Első lépésként a korábbi geometriai modellező alkalmazást felváltotta a Parasolid modellezés, amely ma a világ vezető geometriai modellező magjának számít. Ettől kezdve a Solid Edge modellezőképességei drasztikusan javultak, egészen más tervezői szintre emelkedtek. 2007-ben újabb tulajdonosváltást ért meg a napjainkban is a Discovery Drive 675. alatt található központban dolgozó fejlesztőcsapat: a Siemens PLM Software vette át a Solid Edge további fejlesztését. Az első eredményekre alig egy évet kellett várni; 2008-ban jelent meg a gépészeti CAD szoftverek piacát felforgató szinkronmodellezési technológia, amely modelltörténet nélküli, alakelemeken alapuló, parametrikus modellezést tesz lehetővé.

– Azóta természetesen sokat változott a CAD-piac, így maga a Solid Edge is, amelynek születésénél az Intergraph magyarországi munkatársaként magam is részt vettem – mondta a budapesti rendezvény megnyitóján Sallay Péter, a graphIT Kft. ügyvezető igazgatója. – A szoftver hazai bevezetése kapcsán cégünk nevéhez is fontos megoldások köthetők, hiszen jórészt munkatársaink ismertették meg a hazai piaccal a Solid Edge szoftvert, illetve ugyancsak mi készítettük az első magyar nyelvű verziót, amely akkor még csak a 2D-s nézegetőre vonatkozott. De a 2000-ben megjelent első teljesen magyar nyelvű változat elkészítése is a graphIT Kft. nevéhez fűződik – hangsúlyozta Sallay Péter. – Ezt követően hamarosan elindult a Solid Edge hivatalos magyar weboldala is, és abban az időben egyedülálló módon online supportot vezettünk be, ezzel is segítve azt a ma már több mint ezer ipari partnerünket, akik hamarosan az elmúlt évek egyik legizgalmasabb szoftverét, az ST9-et vehetik használatba. De az országos roadshow helyszíneinek kiválasztása egyben üzenet is a jövő mérnökeinek, számunkra ők ugyanolyan fontos partnerek, mint az iparban dolgozó tervezők, akár egy néhány fős mérnökirodában vagy egy multinacionális vállalatnál használják termékeinket – mondta Sallay Péter.

Újdonságokról röviden

A beépített új adatkezelő képességek, amelyek nem igényelnek külön informatikai támogatást, lehetővé teszik a felhasználók számára tárgymutató készítését a CAD modelljeikhez, és az új migrációs eszközök segítségével a korábbi tervezési adatok gyakorlatilag bármilyen CAD rendszerből konvertálhatóak. Az átfogóbb adatkezelési képességek megvalósítása érdekében a Solid Edge ST9 megkönnyíti a Siemens Teamcenter portfóliójára történő frissítést is, amely a világ egyik legszélesebb körben használt digitális életciklus-menedzselő szoftvere. A Solid Edge ST9 lényegesen továbbfejlesztett lehetőségeket is kínál a Teamcenterrel való integrációhoz, elősegítve ezáltal a kritikus adatkezelési feladatok egyszerűbb elvégzését.

Az új felhőalapú számítástechnikai képességek gyorsabb és rugalmasabb felhasználási beállításokat, valamint továbbfejlesztett felhasználói hozzáférést kínálnak, és lehetővé teszik az egymástól távol levő tervezői csoportok közötti együttműködést. A licencek és a felhasználói beállítások a felhőn tárolhatók, így a felhasználók bárhol és bármikor hozzáférhetnek saját egyéni környezetükhöz.

A Solid Edge ST9 azzal, hogy felhőképes eszközökkel valósítja meg a mentési adatok biztonságos tárolását, kibővíti az adattárolási lehetőségek körét is, így a felhasználók a tervezési adatokat ellenőrzött módon menthetik el és oszthatják meg külső szállítókkal és ügyfelekkel. Ehhez olyan népszerű szoftvereket használnak, mint például a Dropbox, a OneDrive szoftver, a Google Drive online tárolási szolgáltatás és a Box. Míg ez a módszer a felhasználók hatékony online munkavégzését segíti, mindig lehetőség van helyileg, azaz offline módon is dolgozni.

Egyszerűbb kezelhetőség

A beépített adatkezelési képességeknek köszönhetően a felhasználók ellenőrizhetik a CAD-adatok folyamatosan növekvő mennyiségét, azonnali keresést indíthatnak állományokra és jellemzőkre, hatáselemzést is végezhetnek. Nincs telepítendő adatbázisszoftver, és nem kell karbantartani adatbázistáblákat sem. Az új tervezési menedzser segédprogram révén gyors és egyszerű lesz a módosítások és változatok kezelése, jelentős mértékben javul az adatok szervezettsége és konzisztenciája, és gyorsabban végezhetők el a mindennapi adatkezelési feladatok.

A továbbfejlesztett Teamcenter-integráció tartalmaz egy új szalagsávot is az adatkezelési feladatokhoz történő közös hozzáférés céljából, valamint egy új beágyazott ablakot az aktív munkaterülethez. A szalagsáv segíti a tervezőket abban, hogy gyorskereséssel megtalálják, hol használták a szóban forgó elemet, és Teamcenter-munkafolyamatokat indítsanak el, könnyen megtekinthessék és szerkeszthessék a tulajdonságokkal kapcsolatos információkat, és megvizsgálják, hogyan vannak szinkronizálva az adatok.

Ezáltal felgyorsulhat az új felhasználók tanulási fázisa, míg a gyakorlottak gyorsabban és következetesebb módon végezhetik el a szóban forgó feladatokat. Az aktív munkaterület (Active Workspace) pedig, ami egy intuitív, nagymértékben vizuális és személyre szabott környezet az információkhoz történő azonnali hozzáféréshez, képessé teszi a tervezőket egyszerű, szövegalapú, „szűrő” típusú keresések megvalósítására, hogy megtalálják a számukra szükséges adatokat, majd azok egyes részeit „áthúzzák” a Solid Edge-be szerkesztés céljából, vagy elhelyezzék azokat egy összeállított struktúrába.

Az új migrációs eszközök a meglevő eszközkészletre építve valósítják meg a CAD-adatok importálását. Például a SolidWorks szoftver modellek és rajzok közötti asszociativitása most áthelyezhető a Solid Edge-környezetbe. Továbbá egy nagy teljesítményű szoftveres exportálóeszköz segítségével, amely a kétdimenziós Solid Edge rendszerből viszi át az adatokat az AutoCAD rendszerbe, problémamentesen valósítható meg a Solid Edge tervezési elemek leképzése AutoCAD elemekre. A Solid Edge ST9 könnyű hozzáférést biztosít a Siemens újonnan bejelentett Catchbook szoftverével készített kétdimenziós tervekhez is, így a vázlatokból gyorsan előállíthatók a háromdimenziós modellek és a professzionális műszaki rajz.


Dióhéjban

Előnyök:

  • beépített adatkezelő rendszer
  • az informatikai költségek minimalizálása választható felhőalapú szolgáltatásokkal
  • helyi vagy felhőalapú tárhely az adatok tárolására
  • Solid Edge-beállítások és felhasználói testreszabások rendezése egy fájlban
  • más rendszerből érkező CAD-adatok újrafelhasználási lehetőségeinek maximalizálása

Különlegességek:

  • választható felhőalapú technológia, mely megkönnyíti a program telepítését, karbantartását
  • alkatrész-modellezés multi-test műveletekkel
  • intuitív kezelőfelület a szerelési kényszerek átláthatóbb kezeléséhez
  • SolidWorks Modell-Rajz összekapcsolása Solid Edge-fájlként

www.graphit.hu

Keresés
Bejelentkezés / Regisztráció
Média Partnerek