graphIT – PLM Perspektíva 2014

Az év legnagyobb CAD/CAM/PLM rendezvénye

2014. október 22., szerda, 10:47

Címkék: audi hungaria cad CAM daimler graphIT plm tervezői szoftver

A graphIT Kft. által rendezett PLM Perspektíva 2014 rendezvény az ősz egyik leginkább várt eseményének tekinthető. A rendezvényen idén is számos tervezőmérnök és cégvezető gyűlt össze, hogy megismerhessék a CAD/CAM/PLM piac által kínált aktuális újdonságokat és érdekességeket.

Az idei rendezvényt a magyarországi Siemens képviseletében Nagy Zoltán, a Siemens PLM partnerfelelős igazgatója nyitotta meg. Beszédében elismerését fejezte ki a graphIT Kft. felé a kiemelkedő szakmai tevékenységért, továbbá kiemelte, hogy a graphIT Kft. nagymértékben hozzájárult a hazai PLM piac fejlődéséhez, illetve azt is kihangsúlyozta, hogy különösen büszke arra, hogy graphIT Kft. nyerte el a Siemens Quality Management megoldás portfóliójának a Közép-Kelet Európai forgalmazási jogát.

 

Számos érdeklődő gyűlt össze a graphIT Kft. által megrendezett Perspektíva 2014 rendezvényen

 

Ezt követően Sallay Péter, a graphIT Kft. ügyvezetője egy rövid áttekintést nyújtott a résztvevők számára a cég aktuális helyzetéről, illetve arról, hogy a graphIT Kft. miként tudja megőrizni a Siemens Gold Partneri státuszát, továbbá miként őrizheti meg a meghatározó piaci szerepét. A rövid, de átfogó bemutató alatt a résztvevők megismerhették a graphIT Kft. által egyedülállóan nyújtott teljes PLM megoldást, amely magában foglalja a 3D-s tervezést, a megmunkálási tervezést, a végeselem analízist, illetve a digitális gyártást is.

A graphIT Kft. szakmai csapata egy kivételesen érdekes és interaktív téma köré csoportosította a 2014-es Perspektíva rendezvényt. Az idei év legfőbb témáját a közismert LEGO® játékok szolgáltatták. Kevesen tudják, hogy a közkedvelt játékok egyik legnagyobb és legmodernebb gyártóbázisa Nyíregyházán található. Valószínűleg azzal a ténnyel még kevesebben vannak tisztában, hogy egy millió darab LEGO® elem gyártása során legfeljebb 18 darab lehet hibás. Ez nem kis kihívást, illetve gyártási és tervezési odafigyelést igényel a vállalat részéről. Ezeknek az igényeknek csak akkor tudnak megfelelni, ha olyan rendszereket alkalmaznak, mint például a Siemens NX és a Siemens Teamcenter alkalmazások, amelyek lehetővé teszik a pontos tervezést és gyártást egyaránt.

Természetesen, nem csupán emiatt választotta a graphIT Kft. a rendezvény szimbólumaként a LEGO® játékokat. A rendezvényen az érdeklődők megismerhették, hogy miként működnek együtt a graphIT Kft. által forgalmazott CAD/CAM/PLM megoldások - ugyanúgy, ahogy az összeépített LEGO® elemek -, amelyeknek a segítségével egy jól működő, integrált rendszert képes a graphIT Kft. csapata nyújtani az ügyfelek számára.

 

Az év tervezői – Design Contest és Lean Olimpia

 

A Design Contest az elmúlt években a Siemens PLM termékeket használó cégek legrangosabb éves mérnöki versenyévé vált, melynek eredményhirdetésére a Perspektíva 2014 rendezvényen került sor. Számos pályázat érkezett a versenyre mindkét kategóriában (Solid Edge, illetve NX). A legjobb pályamunkákat egy szakmai zsűri értékelte.

Lean Olimpia nyertese - Electrolux Lehel Kft. porszívógyár

 

Az idei év talán egyik legérdekesebb versenye az idén első alkalommal megrendezett Lean Olimpia volt. A versenyre olyan pályamunkákat vártak a szervezők, amelyek egy komplett folyamatot mutattak be, a tervezéstől egészen a megvalósításig. A beérkezett pályázatokat a következő szakemberekből álló, 5 fős szakmai bizottság bírálta el: Tavaszi Tivadar, a Knorr-Bremse Kft. ügyvezető-helyettese, Dr. Kovács Zoltán, a Pannon Egyetem oktatója és lean szaktekintélye, Perger József, az Audi Hungária Kft. gyártástervezési vezetője, végül, de nem utolsó sorban a versenyt meghirdető Leancenter és graphIT Kft. két lean szakembere, Tömpe László, a Leancenter alapítója, illetve szakmai vezetője, valamint Molnár Zsolt, a graphIT Kft. digitális gyártási területének a szakmai felelőse. A beérkező pályázatokat számos szakmai szempont szerint  pontozták. Vizsgálták a pályázók által elért eredményeket, az együttműködés mértékét, a pályázatok szakmai minőségét, az elért eredmény fenntarthatóságát, illetve a lean eszközök helyes alkalmazását. A legjobb pályamunkák kiértékelésekor az 5 fős szakmai zsűri helyszíni bejárással ellenőrizte a lean folyamatokat és az elért eredményeket. A számtalan beérkezett színvonalas pályázat közül idén az Electrolux Lehel Kft. csapata került ki győztesként. A nagy sikerre való tekintettel az Oleanpia jövőre folytatódik!

 

Termék újdonságok – PLM Connection Europe 2014, Berlin

 

2014. októberének a második hetében, közvetlenül a Perspektíva 2014 rendezvény előtt került megrendezésre Berlinben Európa legnagyobb - PLM rendezvénye, - a PLM Connection Europe 2014, ahol 30 ország 270 vállalata vett részt, összesen 150 szekcióban. Az eseményen a graphIT Kft. munkatársai és ügyfelei is részt vettek 10 fős delegációval.

A graphIT Kft. csapata idén először nem csupán látogatóként vett részt, hanem előadást is tartott a minőségmenedzsmentről, mely megoldás segítséget nyújt a hatékonyság növeléséhez és a költségek csökkentésében a tervezés és gyártás során egyaránt.

 

Perspektíva 2014 – újdonságok és szakmai érdekességek

 

Négy szekcióban (termékújdonságok, PLM a cégvezetés számára, alkalmazott technológiák, illetve iparági alkalmazások) összesen 14 előadáson vehettek részt az érdeklődők.

A termékújdonságok szekcióban debütált – a Berlini PLM Connection Europe 2014 rendezvény után egy héttel – a Siemens PLM zászlóshajó alkalmazásának az új verziója, az NX 10. A rendezvényen résztvevők megismerhették az NX 10 számos új fejlesztését, például a 2D koncepcionális tervezési megoldást, vagy az újonnan kifejlesztett érintőképernyőkkel kompatibilis felhasználói felület.

A termékújdonságok szekcióban továbbá a Solid Edge alkalmazás ST7 verziója is bemutatásra került. A számtalan új funkció és fejlesztés mellett a Solid Edge alkalmazás ST7 verziójával kapcsolatban talán az egyik legnagyobb lépésnek az tekinthető, hogy 2014 októberétől kezdve a szoftver teljes mértékben magyar nyelven – teljes magyar nyelvű telepítő csomaggal – áll a felhasználók rendelkezésére. Ez azt jelenti, hogy a korábban már elérhető magyar felhasználói felülettel rendelkező verzió mellett az ingyenes próbaverzió és a diákok számára elérhető verzió is hozzáférhető lesz magyar nyelven.

A Solid Edge alkalmazás ST7 verziójától kezdve lehetőség nyílik a magyar nyelvű Solid Edge bérlésére is a graphIT Kft. honlapján (shop.graphit.hu) keresztül. Az új konstrukció egyedülálló rugalmasságot biztosít a felhasználók számára. Segítségével akár már 1 hónapra – projekt jelleggel is – is igénybe vehető a szoftver. A konstrukció keretében lehetővé válik, hogy a felhasználó az igényeihez szabva használhassa az alkalmazás által nyújtott előnyöket és csak akkor fizessen a szoftverért, amikor valóban szüksége van arra.

A termékújdonságok között bemutatásra került a Teamcenter Rapid Start alkalmazás is. Bartal Zoltán, a Siemens CEE szakmai felelőse bemutatta, miként valósítja meg a Teamcenter Rapid Start kis- és középvállalkozásokra optimalizált csomagja a PLM adatok hatékony kezelését.

A graphIT Kft. külön figyelmet fordít a cégvezetőkre, ezért nekik idén egy külön szekciót szentelt. A management szekció két fő téma köré épült. Az egyik téma a

graphIT Kft. által regionális szinten forgalmazott Quality Management termékcsalád, amelynek tagjai a VA (3D-s tűrésanalízis), az NX CMM (koordináta mérőgép programozás), illetve a DPV (a gyártási adatok gyűjtésére, tárolására és elemzésére szolgáló szoftvercsomag) alkalmazások. Bemutatásra került a Teamcenter alkalmazás is – vezetői szempontból – így az érdeklődők betekintést kaphattak abba, hogy az Active Workspace platform független HTML5 alapú kliensének segítségével miként tudják hatékonyan kezelni az adatokat.

 

Sallay Péter bemutatja az újonnan bevezetett Quality Management megoldást

 

Az alkalmazott technológiák szekcióban olyan rendkívül érdekes témákat ismerhettek meg az érdeklődők, mint például a speciális analízisek végrehajtása, illetve a létesítmény tervezés, amelyeket a rendezvény során egy külön szakmai előadás keretében mutattak be.

A létesítménytervezés előadáson Kováts-Megyesi Balázs, a Plant Design Kft. vezetője mutatta be a graphIT Kft. és a Plant Design Kft. által kínált skálázható létesítménytervezési portfóliót. Az előadáson résztvevők egy valós példán keresztül ismerhették meg, hogy miként képes a Solid Edge alkalmazás és az alkalmazásba integrálható Smap3D PlantDesign eszköz mindenki számára átfogó megoldást nyújtani a technológiai tervezéstől a 3D-s modellek megtervezésén keresztül egészen a 3D izometria elkészítéséig.

 

Kováts-Megyesi Balázs - Létesítménytervezés

 

Az iparági alkalmazások szekcióban a legnagyobb hangsúly a Siemens autóipari szoftveres megoldásaira helyeződött. Az érdeklődők részletekbe menően megismerkedhettek a Siemens és a Daimler közös „PLM 2015” projektjével, amely a jelenlegi Catia licenszekről való áttérést koordinálja. Ez a váltás jövő év első negyedévének végére befejeződik, ezután csak az NX-ben készült modelleket, rajzokat lehet használni a  beszállítóknak a Daimler felé. Erről az átállásról a graphIT Kft. kereskedelmi vezetője, Fehér Tamás tartott részletes előadást, valamint bemutatta az autóipari beszállítói szoftvercsomagokat és felhasználási területeit.  A rendezvényen hazánk egyik legjelentősebb autóipari beszállítója, az SMR Automotive Mirror Technology Hungary vezetője is bemutatta a cégcsoportot, a magyarországi tervezést és gyártást, minőségi követelményeket.

 A Perspektíva 2014 rendezvényen résztvevők az évszak egyik legnívósabb, továbbá szakmailag az egyik legmagasabb színvonalú rendezvényén vehettek részt, ahol, melyen minden CAD/CAM/PLM alkalmazással kapcsolatos kérdésükre választ kaptak.

www.graphit.hu

 

Keresés
Bejelentkezés / Regisztráció
Média Partnerek